Tisztelettel köszöntöm!
Ön Nyárlőrinc Önkéntes Tűzoltó Egyesület Honlapjára látogatott.
Már a facebookon is: https://www.facebook.com/nyarlorinc.ote
Egyesületünk NEA pályázaton 2018 évben 1 millió forintot nyert. Az egyesület védőfelszereléseket és szakfelszereléseket vásárolt. Egy főt a tűzoltó autó vezetésére képeztettünk ki.
Minden pályázati lehetőséget megragadunk, hogy egyesületünk folyamatosan fejlődjön.
Célul tűztük ki, hogy a szertárunk megépítése után, mely folyamatban van, önálló beavatkozó egységgé alakuljunk.
Köszönjük szépen minden kedves támogatónknak az adományokat. Továbbra is várjuk minden jószándékú, segíteni akaró honlaplátogatónk segítségét.
Bankszámlaszám: 52000025-12000186
Egyesületünket 2017 március 29-én alapítottuk 12 fő részvételével. Április 4-én a Kecskeméti Törvényszék bejegyezte.
Kecskemét Hivatásos Tűzoltó Parancsnoksággal áláírtuk az együttműködési megállapodást, mely az egyesületünk működését teszi lehetővé.
Az egyesület feladata a közigazgatási területén tűzesetek megelőzésé, oltása, katasztrófák megelőzése, viharkárok elhárítása, baleseti és egyéb károk enyhítése, balasetek esetén az életek mentése céljából jött létre.
Egyesületünk fentartását támogatásból, pályázati lehetőségekből kívánjuk finanszírozni.
Tagjaink önként, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik a feladatokat.
Akinél káresemény bekövetkezett, a segítségünket ellenszolgáltatás nélkül igénybe veheti.
A honlapot folyamatosan töljük fel.